Színpadi hipnózis show

 

Színpadi hipnózis műsor
Élmény és szórakoztatás. 

Csoporthipnózis, hipnózis bemutatók
Rendezvényekre, házibulikra, céges összejövetelekre, estélyekre, jótékonysági bálokra (itt a profitot felajánlom), csoportos bemutatókra, oktatási szemináriumokra ajánlott ez az USA-ban már népszerű program, ahol a közönség átélheti a hipnózis állapotát, annak komolyságát, egyúttal felszabadító élményét. Rövid, hipnózisra felkészítő bevezető után kezdődik a hipnózis élmény a kívánt témákban. Egy színpadi hipnózis show alatt, amennyiben képzett és kompetens hipnotizőr vezényli le a műsort, a színpadon lévő önkénteseket (akik a közönség soraiból kerültek ki) a hipnotizőr gyengéden és szakmailag magas szinten vezeti be a hipnózis állapotába. Ebben az álomhoz hasonló állapotban (mely leginkább arra a tudatállapotra hasonlít, amiben az ember közvetlenül elalvás előtt tartózkodik), az önkéntes tudatalattija készségesen követi a hipnotizőr javaslatait. Az önkéntesek ezt a színpadi kalandot pihentetőnek, és kellemesnek találják majd, sőt az is előfordulhat, hogy az eseményt követően életük jobbításának egyik lehetőségét látják majd benne, és máskor is alkalmazzák a módszert.  Időtartam: 30-90 perc, igény szerint.

A részletek egyeztetésére kapcsolatfelvétel a következő email-címen: info@showhipnotizor.com